Jó a vége!


Az idei bibliaismereti verseny témájáról, a Bírák könyvéről, nem igazán mondható el, hogy jó lenne a vége. Viszont a jubileumi, 5. bibliaismereti versenynek igencsak jó vége lett! Tanúsíthatja ezt az a majd 150 versenyző, akik 47 csapatban, 22 gyülekezetben készültek lázasan, heteken át, erre a szombati napra.

A versenynek idén is a gömörhorkai kultúrház adott otthont. A napot ezúttal is a mi Urunk dicsőítésével és az Ő igéjére való figyeléssel kezdtük. A dicsőítésben a rimaszombati gyülekezet ifis csapata vezetett bennünket, Isten szavát pedig Nagy Ákos Róbert esperes tolmácsolta nekünk.

Az előző évekkel ellentétben ezúttal hat (korábban öt) kategóriában zajlott a verseny, megdolgoztatva gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Gyerekeket és felnőtteket, hisz a legfiatalabb versenyző 6, a legidősebb pedig 88 éves volt. A verseny 4, egyenként 25 perces fordulóból állott. Mindegyik fordulóban más feladatlapot töltöttek a versenyző csapatok, így gyűjtögetve pontjaikat.

A verseny és az ebéd után minden csapatnak lehetősége nyílt arra, hogy lefényképezkedjen a Haród-forrásnál, azaz az idei bibliaismereti versenyre tervezett és épített díszletben. Ezt követően közösen ünnepeltük meg, hogy a gömöri egyházmegye bibliaismereti versenye ötéves lett. Mint egy igazi szülinapi bulin, itt is volt egy kis nosztalgia, majd pedig megérkezett a torta is.

A nap utolsó állomása a kiértékelés volt, ahol minden csapat megtudhatta, hogy összegyűjtött pontjai arany-, ezüst- vagy bronzsávot értek.

Előkészítő

Aranysáv: Bátka, Runya 

1. kategória

Aranysáv: Rimaszombat
Ezüstsáv: Felsőrás, Hanva, Rimaszécs, Tornalja
Bronzsáv: Bátka, Darnya, Hanva, Rimaszécs, Runya, Zsór–Felsőrás–Beje

2. kategória

Aranysáv: Nagybalog, Tompa Mihály Református Gimnázium
Ezüstsáv: Bátka, Bátka, Hanva, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Lénártfalva, Runya, Tompa Mihály Református Gimnázium, Tornalja
Bronzsáv: Darnya, Gömörhorka, Simonyi

3. kategória

Aranysáv: Fülek, Tompa Mihály Református Gimnázium
Ezüstsáv: Kazinczy Ferenc Alapiskola
Bronzsáv:

4. kategória

Aranysáv: Felsőrás, Felsőrás–Otrokocs, Kálosa–Vály, Nagybalog, Nemesradnót, Rimaszombat
Ezüstsáv: Gömörhorka, Lénártfalva, Nagybalog, Rimaszombat
Bronzsáv: Bátka

5. kategória

Aranysáv: Balogiványi, Gömörhorka, Rimaszombat, Rimaszombat, Tornalja
Ezüstsáv: Kövecses–Naprágy, Rimaszécs
Bronzsáv:

 

Így nézett ki röviden a verseny napja. De mindez csupán a jéghegy csúcsa! Mert a bibliaismereti verseny legjava egyértelműen a felkészülés. Az az időszak, amikor gyerekek és felnőttek összejönnek és Isten gondolatait, akaratát, szavait kutatják, tanulmányozzák és tanulják.

Végül jöjjenek a nap fényképei, valamint egy rádiós beszélgetés is a bibliaismereti versenyről.

You may also like

LEAVE A COMMENT